Nézze meg galériánkat!
A falu nyugati oldalán, a dombtetőn helyezkedik el az egykori palánkvár helyén kialakított emlékhely, amely mind a faluközpontból mind pedig a Hegyhátszentjakabra vezető út irányából megközelíthető.

Magyarósd eredetileg őrteleülés volt, IV. Lászó 1270-ben a "magyarósdi őrök" számára állított ki kiváltságlevelet. Magyarósd később a Nádasd nemzetségból származó Darabos család birtokközpontja lett, a török kori palánkvár az ő megerődített kúriájukból alakult ki. A kettős sánccal körülvett udvarház egy meredek domboldalban épült fel, ennek kedvező adottságait használták ki később. A vár kiépítésére a török fenyegetés erősödésének következtében 1590 körül került sor, nyugati oldalán kaput északi részén bástyát építettek. A palánkvár a törökkel szembeni végvárak láncolatához tartozott, mint kisebb erősség, a védelmét ellátó hajdúk Köremenddel és Csákánnyal tartották a kapcsolatot. A várat az 1664-ben Szentgotthárd irányában felvonuló törökök égették fel, később már nem épült újjá.

Az emlékhely elsősorban a vár maradványait igyekszik megőrizni, csak kevés és inkább jelzés értékű építménnyel. Ma is jól látható a várat körülvevő egykori kettős sánc, ezt hangsúlyozza az emlékhely bejáratától, egy stilizált kaputól vezető kettős híd. Az egykori erődítmény központjában ma egy kilátó áll, amely a török kori un. "górék" figyelő tornyok ormát idézi. A torony közelében turisztikai információs tábla mutatja be a hely történetét.

Az őrimagyarósdi palánkvár megtekintése jól beilleszthető az őrségi kirándulásokba, akár a Hegyhát felől érkezve az Őrségbe, akár egy őriszentpéterről induló csillagtúra programjába.


Ön a(z) 194078. látogatónk. - Impresszum